2009. február 26., csütörtök

TESZT: BeBook e-könyvolvasó

Teszt: a jövő könyvei most

FORRÁS: http://www.origo.hu/techbazis/hightech/20081022-bebook-teszteltuk-a-hazankban-is-kaphato-digitalis-konyvet.html



Évek óta hallani híreket a nyugati piacon bemutatkozó újabb és újabb e-könyvekről, de csak távolról vágyakozhattunk utánuk. A billentyűzettel szerelt Kindle, a kecses Sony Reader csak szürkeimporttal, ismerős ismerősével juthat be az országba. Kipróbáltuk az első hazánkban is forgalmazott digitális könyvet, a Bebookot.



Bocsássuk előre, a BeBook nem szép. A készülék úgy néz ki, mintha a dizájnért felelős részleg kollektíven szabadságra ment volna, ráhagyva a masina felületének megtervezését a szoftvert gondozó mérnökökre. A készülék csinos négyszögletes, gombjai két sorban helyezkednek el a kijelző alatt, a két lapozógomb pedig nagyjából a bal kéz hüvelykujja alá került. Ez az elrendezés elvben jó is lenne, azonban már egy rövid teszt alatt is kiderülnek az apró kényelmetlenségek.

Apró gombok, csodás kijelző

A billentyűk apró volta miatt csupán kétféleképpen lehet úgy megfogni a Bebookot, hogy egy kézben tartva az eszközt lapozni is tudjunk vele. Ez már rövid, pár villamosmegállónyi távon is kényelmetlenné teszi az készüléket. Ráadásul mintha a tervezők elsősorban a balkezeseknek akartak volna kedvezni, a BeBook jobb oldalán található alternatív lapozógombok még kevéssé komfortos fogást tesznek lehetővé. Bal kézre való a közel hetvenkétezer forintos berendezést védő csuklószíj is. A gombok szerencsétlen elhelyezésén a felhasználó nem igazán tud változtatni, csak a kép forgatásával próbálhatja meg kényelmesebbé varázsolni a készüléket. 270 fokkal elforgatott képpel, jobb kézre fűzött csuklópánttal egészen kényelmes a kütyü. Alternatíva lehet a séta közbeni olvasásról való lemondás és a fotelben ülve olvasgatás is, ott ugyanis nem kell félni a drága készülék leejtésétől.

Még ha a kütyü egyes megoldásai fájdalmasan csiszolatlanok is, a készülék e-papír kijelzője bocsánatos bűnné teszi mindahányat. Az asztalon hagyott digitális könyvet megnéző kollégák első kérdése általában az volt, miért van papír a képernyő helyén, illetve ez igazi kütyü-e vagy csak valami bemutatópéldány. A kijelző valóban teljesen papírszerű, nyoma sincsen a monitoroktól megszokott vibrálásak, a háttérvilágítás hiányának köszönhetően ugyanolyan pihentető olvasni mint egy igazi könyvet. A lapozáskor tapasztalható egy-egy villanás juttatja csak a felhasználó eszébe, hogy nem gyűrött sarkú krimit vagy kávéfoltos kémregényt olvas, az illúzió egyébként tökéletes.
Fotó: Hirling Bálint [origo]Két pár lapozógomb a hüvelykujjak alattMég több kép a BeBookról

Ráérősen másol a kütyü

A lassan frissülő e-papír kijelzőhöz a tervezők egy kevéssé fürge processzort választottak. Ez a mindennapi használat közben nem tűnik fel, a lapozás sebességét elsősorban a kijelző korlátozza, a könyvek megnyitásakor pedig nem megterhelő a pár másodpercnyi várakozás. Egy-egy bonyolultabb formázásokat tartalmazó - például Rich Text formátumú - könyv megnyitása közben azonban már feltűnik a készülék lomhasága.

Hasonló rejtett spórolás a lassabb 1.1-es szabványú USB csatlakozó alkalmazása is. E-könyvek feltöltésekor nem tűnik fel a sebesség hiánya, azonban egy audiokönyv fejezeteinek felmásolása közben már elgondolkodhat a felhasználó, hogy vajon mi tart két-három percig húsz megabájt átvitelében. Ezzel a sebességgel a beépített 512 megabájtos memória feltöltése is hosszabb időbe telik, a maximálisan a BeBookba rakható négy gigabájtos memóriakárya telepakolása pedig egyenesen lehetetlennek tűnik ilyen tempóval.

A BeBook az első olyan elektromos készülék, ahol nem volt értelme tesztelni, meddig működik akkumulátorról. A párezer lapozás során egy csík sem tűnt el a töltöttségjelzőről, csak a beakadt frissítés volt képes érdemben meríteni a telepet. Ilyen tekintetben a BeBook nem viselkedik kütyüként, inkább használati tárgy. Néha ugyanúgy fel kell tölteni, mint ahogy az autókat is fel kell tankolni időnként, de a használatának nem központi eleme a töltöttség ellenőrzése.

Félig magyar a szoftver

A kütyü szoftverével nincs annyi gond, mint a külsejével. A felület nagy része már magyarul beszél a felhasználójával, egyedül a Rich Text fájlok megjelenítési beállításait tartalmazó menü jelent meg angolul. A szoftverrel egyszerűen állítható a betűnagyság, könnyen forgatható a kijelző képe és viszonylag könnyen lehet a könyv oldalai között ugrálni, ha sikerült volna valahogyan ellapoznunk. Egyedül a keresési funkció hiányzik, pedig a digitális szövegek lehetővé tennék, hogy egy-egy jó passzus megtalálása egyszerűbb legyen a BeBookon, mint egy igazi könyvben.

A BeBook 1.0.5-ös verziójú alapszoftverrel érkezett szerkesztőségünkbe, ez a változat még nem képes olvasni a Mobipocket PRC formátumú digitális könyveit. Ez azért jelenthet problémát, mert a nem készülékhez kötött e-könyvek nagy része ilyen fájlként vásárolható meg külföldi webboltokból. A Mobipocket ingyenes szoftvere már felismeri a készüléket, és abban is segítségünkre van, hogy a txt, html vagy word dokumentum fájlokat a gépre másoljuk, ám ezeket sem lehet megnyitni. A probléma megoldását az alapszoftver frissítése jelentené, ha nem fagyna bele a készülék a folyamatba. A készülék nem csak digitális könyvek olvasását teszi lehetővé, rendelkezik jack kimenettel is, így audiokönyveket vagy zenét is lehet rajta hallgatni. A médialejátszó felülete az Apple Newton ártatlan, rajzos felületét idézi, igaz, a kilencvenes évek közepén jópofának tűnő grafikai megoldások ma már inkább csúnyának hatnak.

Hibái ellenére is szerethető

Gyengéi ellenére összességében nehéz igazán negatív véleménnyel lenni a BeBookról. Ez az egyetlen e-könyv-olvasó, amelyet jelenleg terméktámogatással, garanciával meg lehet venni hazánkban. A készülék beépített memóriájára egy kisebb könyvtár, egy szakdolgozathoz szükséges összes irodalom vagy az általános és középiskola elvégzéséhez szükséges összes kötelező olvasmány elfér. Aki nagyon szeretné magánál tartani könyvta jelentős részét, és hisz abban, hogy a szoftverfrissítésekkel lassan eltűnnek az apróbb hibák, az már most is nyugodtan vásárolhat könyvolvasót. A türelmes várakozást csak azoknak ajánljuk, akik a pénzükért tökéletes kütyüt akarnak kapni.

[origo]

Tuningolt e-könyvolvasó az Amazontól

Forrás: http://www.origo.hu/techbazis/hightech/20090209-kindle-2-gyorsabb-mobilnettel-erkezik-az-amazon-uj-konyvolvasoja.html
[origo]2009. 02. 09., 18:30Utolsó módosítás: 2009. 02. 09., 18:41



Bemutatta digitális könyvolvasójának új verzióját az Amazon. A Kindle sokkal véknyabb elődjénél, jobb kijelzőt kapott, és már 3G-s mobilneten tölti le az olvasnivalót. A készüléket Jeff Bezos, az Amazon elnöke mutatta be a Morgan Library and Museum-ban tartott rendkívüli sajtótájékoztatón.

Különlegesen vékony házba sikerült bezsúfolniuk az elektronikát és az új kijelzőt a készülék tervezőinek. Kicsit több mint kilenc milliméteres vastagságával a Kindle 2 felveszi a versenyt a véknyabb füzetekkel, vagy a karcsú iPhone-nal is.



Nem csak az alakja változott az elektromos könyvnek, változtattak a gombok viselkedésén is. Eltűnt a készülékről a lázmérő higanycsíkjára emlékezetető furcsa kurzor, a funkciók kiválasztásáért egy kis ötirányú joystick felelős. Bezos arra is felhívta a figyelmet, hogy a lapozógombok az új verzión már befelé hajlanak, így a készülék egy kézben tartva is kényelmesen használható.

A készülék új verzióját sem sikerült kétkezes használatra alkalmasnak tervezni, lapozógombból van a jobb- és a balkezesek számára is kényelmes példány, menü billentyűből azonban csak egy jutott a készülékre.

Jobb kijelző, nagyobb akku

Az előd négy árnyalatához képest az új Kindle már tizenhatféle szürkét tud megjeleníteni hat hüvelykes, 600*800 pixel felbontású kijelzőjén. A jobb elektromos papír megjelenítő szebb szöveget és jobb minőségű illusztrációkat tesz lehetővé. A kijelző reakcióideje is javult, a termék oldala szerint a Kindle 2 lapozási idejei egyötödével rövidültek. Pár perc olvasás után a korábbi könyvolvasó lomhább lapváltásait is meg lehetett szokni, a gyorsabb kijelző valószínűleg méginkább könyvszerűvé teszi az élmény.

Az akkumulátor is tovább bírja az új kütyüben, a cég állítása szerint két hétig lehet használni a Kindle-t egyetlen feltöltéssel. Az érték jóval rövidebb, ha a wifi és a 3G internet csatoló be van kapcsolvá, ám így is négy napig bíja a kütyü.

Gyorsabb adatátvitel

Az Kindle előző verziójának a GPRS-hez hasonlítható sebességű mobilnetjét nagysebességű kapcsolatra cserélte a gyártó. A 3G-s nethasználatért nem kell külön fizetni a készüléket megvásárlóknak, a kapcsolat árát a készülék és a könyvek árába építette be az Amazon.

Az új internet kapcsolattal bevezetésre került a WhisperSync nevet viselő szinkronizációs alkalmazás is. A szoftver régi és új Kindle-k között, valamint a jövőben megjelenő egyéb mobil eszközök között tudja szinkronizálni a felhasználó könyveit.

Nem csak olvasni tudnak majd készülékükön a Kindle 2-t vásárlók. A gép legnagyobb szoftveres újítása miatt a kütyü fel is tudja olvasni a könyvek szövegét. A program még arra is figyel, hogy meddig jutott el a felolvasás során, hogy ott folytathassa az olvasást az audio módot kikapcsoló felhasználó.

A Kindle 2-t február 24-étől lehet megvásárolni, fogyasztói ára 350 dollár, azaz körülbelül 77 ezer forint lesz majd.

[origo]

Sony e-könyv olvasó már Európában is

FORRÁS: http://www.sg.hu/cikkek/62407



2008. szeptember 1. 14:55, Hétfő - Berta Sándor
2009 első felétől Európában is kaphatók lesznek a Sony elektronikus könyvolvasó készülékei. Az Amazon a Kindle nevű eszközével szintén a kontinens meghódítására készül.

A japán konszernnél eldőlt, hogy a Sony Reader PRS-505-nek keresztelt e-könyv olvasó a jövő esztendő első felében érkezik meg Európába. A vállalat az első prototípusokat már az idei októberi Frankfurti Könyvvásáron be akarja mutatni és szintén itt jelentik majd be azt is, hogy Németországban mely cégek, elsősorban könyvkiadók lesznek a Sony partnerei. "Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy egy ilyen termék sikere nagy mértékben függ attól, hogy milyen tartalmak érhetők el hozzá" .- jelentette ki Jeffry van Ede, a Sony Németország vezetője.

Mivel az Amazon is a Frankfurti Könyvvásáron mutatja be a Kindle nevű e-könyv olvasóját, ezért egyre inkább valószínűsíthető a két konszern között egy európai konkurenciaharc. Az amerikai piacon már a mind a két termék jelen van. Európában azonban a két fél még a könyvek digitalizálásában és terjesztésében egyaránt érdekelt partnereket keres, ami közel sem mondható egyszerű feladatnak.
A Sony Reader 1 cm vastag, súlya 26 dkg, a mérete pedig leginkább egy nagyobb könyvre hasonlít. A fekete-fehér, 15 centiméteres képátlójú kijelzőnek nincsen háttérvilágítása. Az eszköz előnye, hogy csak akkor fogyaszt áramot, amikor valaki lapoz. A Sony adatai szerint egyetlen feltöltéssel 6800 oldal tekintthető meg. Szintén előnyös, hogy egy több gigabájtos memóriakártya segítségével körülbelül 13 000-16 000 könyvet lehet eltárolni. A Sony Readerben ugyanakkor nincs lehetőség a művek vezeték nélküli továbbítására. A konkurens Amazon Kindle ezt lehetővé teszi az Egyesült Államokban, mivel ott a cég egy mobilszolgáltatóval dolgozik együtt. Így bárki vásárolhat akár útközben is könyveket. A japán konszern egyik termékmenedzsere azzal érvelt, hogy ők a vezeték nélküli elérhetőségnél fontosabbnak tartják a hosszabb üzemidőt.

Az Egyesült Államokban az e-könyveknek egyre nagyobb piaca van. A Kindle-tulajdonosok jelenleg már több mint 160 000 elektronikus könyvet vásárolhatnak meg, átlagosan 10 dolláros áron. átalánydíjért cserébe lehetőségük nyílik a The New York Times és a The Wall Street Journal online számainak olvasására. Az USA-ban az Amazon Kindle 360, a Sony Reader 300 dollárba kerül. A legnagyobb problémát azonban nem a magas árak, hanem a formátumkavalkád okozhatja majd. Az Amazon ugyanis egy saját formátumot használ, míg a Sony az Epub nyílt szabványt és az Adobe E-Book formátumot részesíti előnyben. Utóbbi megakadályozza a művek engedély nélküli másolását.

A két vállalat azonban Európában sem marad konkurens nélkül. A franciák és a hollandok körében ugyanis igen népszerűek az iRex iLiad nevű, illetve a Bookeen Cybook nevű termékek, amelyeken sokan olvasnak újságokat. Ezenkívül a Deutsche Telekom szintén egy e-könyv olvasót fejleszt.
Kapcsolódó cikkek

* Elektronikus könyv a Hewlett-Packardtól (2003. május 27.)